2010. június 5. OIH Regionális Imatalálkozó

 

2010. június 5-én, Gyülekezetünk imaháza adott otthont az Országos Imacsoport Hálózat (OIH) Regionális Imatalálkozójának.

 

A sajnálatos árvízhelyzet miatt számos gyülekezet imacsoportjának küldöttsége nem vehetett részt a találkozón, de még így is több mint 80 fő gyűlt össze, hogy az OIH által megjelölt célokért imádkozzon, közbenjárjon az új Kormányért és könyörögjön a betegekért, szükségben lévőkért, valamint az árvíz és vihar károk sújtotta települések lakóiért.

Az eseményt Nyeste Ferenc lelkipásztor, az OIH vezetője koordinálta, az összejövetel igei üzenetét Nyeste Csaba tolmácsolta. A résztvevők együtt, valamint csoportokban is imádkoztak. Az egyes imatémákban az arra kijelölt személyek vezették az együttes imádságot. A 3 órás összejövetelt közös ebéd zárta.

Az alábbi fényképek az imatalálkozón készültek.