2012. szeptember 23. Isaszegen jártunk

2012. szeptember 23-án Gyülekezetünk 15 fős csoportja az MPE Isaszegi Gyülekezetébe látogatott, hogy a gyülekezet hálaadónapján szolgáljon.

Az isaszegi pünkösdi imaház mind délelőtt, mind délután zsúfolásig megtelt a helyi és környékbeli gyülekezetek tagjaival. Felemelő élmény volt együtt dicsérni Jézus Krisztust, és hálát adni Istenünknek a megváltásért.
 

A délelőtti istentiszteletet a Gyülekezet lelkipásztora, Szabó Endre nyitotta meg, míg a délutáni összejövetelt Béres Jánosnyugalmazott lelkipásztor vezette.

A zenés dicséretet mind délelőtt, mind délután az Ózdi Gyülekezet zenészei és énekesei vezették a helyi gyülekezet két gitárosával kiegészülve.

Bizonyságtételek is elhangoztak az Ózdról érkezettek részéről, amelyekben Oláh Tamás, Csorba Ágnes, Nyeste Imre, Benedek Mónika, Veres József és Nyeste Győzőnébeszéltek arról, hogyan tapasztalták meg a feltámadt Jézus munkáját életükben.

Isten Igéjét Gyülekezetünk lelkipásztora, Benedek Zsolt hirdette mindkét istentiszteleten.

A két összejövetel között igen ízletes ebéddel kínálta a jelenlévőket a hálaadásra összegyűlt Isaszegi Gyülekezet. Az ételért Chernel Gyula nyugalmazott misszionárius adott hálát.