2011. május 29. Gyakornoki búcsúzás

 

2011. május 29-én Horváth János lelkészgyakornok és családja elköszönt Gyülekezetünktől.

 

Horváth János 2010-ben, a Pünkösdi Teológiai Főiskolán fejezte be tanulmányait, teológus-lelkész szakon, majd 2010 szeptemberétől 1 tanéves lelkészgyakornoki szolgálatra érkezett Gyülekezetünkbe.

A képzés során a gyakornok számos szolgálati területbe kapott betekintést. A megszerezett gyakorlati tapasztalatait alkalmazni tudja majd későbbi lelkipásztori szolgálata során.

Május 29-én, a délutáni istentisztelet végén először Horváthné Tünde köszönt el a Gyülekezettől, majd a Horváth család egy énekkel búcsúzott.

Ezután Horváth János szavait és bizonyságtételét hallgathattuk meg, melyben kitért az Ózdon eltöltött időszak áldásaira, de megosztotta a jövőjükre vonatkozó gondolataikat, terveiket is.

A búcsúzás egyik legszebb része volt, amikor az istentisztelet végén a Gyülekezet tagjai egy-egy kézfogással, bátorító áldáskívánással köszönték meg Horváth János közöttünk végzett szolgálatát.

 

Horváth János lelkészgyakornoki szolgálatának költségit támogatta a Pünkösdi Üzletemberek és Tanácsadók Fóruma (PÜSZ).